Belépés

vagy
Elfelejtett jelszó
Még nem regisztráltál?

regisztráció



elfelejtett jelszó

Erre az email címre küldjük ideiglenes jelszavadat.

 
Cikkek

FELEJTSD EL A MULTITASKINGOT!


Valamilyen oknál fogva a számítógépekkel, és manapság már az okoskütyükkel együtt az emberek is elkezdtek multitaskingolni, vagyis több dolgot egyszerre csinálni. Feltehetően ez a különböző eszközöknek köszönhetően érintésre elérhető információcunami miatt van, de ennek véget kell vetned. Legalábbis, ha szeretnél eredményesebb lenni. Elmondjuk, miért nem működik a humán multitasking!

Mostanra több tanulmány és kutatás is arra enged következtetni, hogy az internet, a mobiltelefonok és maguk a modern kommunikációs technológiák állandó készenléti állapotot és reakciós kényszert hoznak létre az emberekben. Ez pedig nem csak zavaró, de kifejezetten káros is lehet az agyra, hiszen ilyen példátlanul sok információ ilyen gyakoriságú befogadására biológiailag sem vagyunk felkészülve.



Ehhez kapcsolódik szorosan az ún. multitasking rendkívüli térnyerése, ami valójában nem más, mint egy nagy illúzió. Amikor azt hisszük, hogy egyszere több feladatot végzünk, és elképesztően hatékonyak vagyunk, a valóságban csak túlterheljük az agyunkat. Ez akár tűnhet úgy is, hogy párhuzamosan végezzük a teendőket, ám igazából csak nagyon gyakran váltogatunk közöttük.

A többfeladatosság azt a látszatot kelti, hogy meg tudjuk osztani figyelmünket, és egyszerre több feladatra koncentrálni. Pedig az esetek döntő többségében csak magunkat áltatjuk. Tényleges multitaskingra csak akkor vagyunk képesek, amikor valami berögzült, automatikus rutintevékenységet végzünk. Például, szinte mindenki tud sétálás közben telefonálni, vagy mosogatás közben hangoskönyvet hallgatni. Ilyenkor a rutinfeladatot „robotpilóta” üzemmódban végzi az agyunk, és valójában a másik tevékenységre koncentrálunk. Viszont ez két, fókuszálást igénylő feladat esetén már nem lehetséges.

Laura Bowman, a Central Connecticut State University kutatója arra a következtetésre jutott, hogy azok a hallgatók, akik a tankönyv olvasása közben Facebook Messengert használtak, 25%-kal többi idő alatt tudták ugyanazt a részt elolvasni (és ebben a chateléssel töltött idő nincs benne), mint azok a diákok, akik egyszerűen csak olvastak.

Nem csak a hatékonyságnak, de a szervezetednek is árt

Több feladatot egyszerre (vagyis egymást váltogatva, ugye...) végezve a szervezet több stresszhormont és adrenalint termel, ez pedig a szükségesnél nagyobb mértékben stimulálja az agyat, ami végül a gondolkodás rovására megy.



Ráadásul, a feladatok váltogatásakor az agy dopamint is termel, akárcsak a drogok fogyasztásakor, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a szervezet jutalomban részesíti az agyat a multitaskingért. Ez pedig azt eredményezi, hogy folyton újabb és újabb stimulusra vágyik, ezzel bezárva az ördögi kört.

Tehát a multitaskinggal a „párhuzamosan” végzett feladatokat rosszabb minőségben, több hibával végezzük el, illetve több ideig tart megcsinálnunk őket.

Ha nem hiszel nekünk, egyszerűen végezz el egy tesztet:
fogj egy regényt a polcodról, amit még nem olvastál, és jelölj ki benne véletlenszerűen kétszer 10 oldalnyi részt.

Először hagyd a laptopod, telefonod, mindened elektromos kütyüd az egyik szobába, majd vonulj át egy másikba. Indíts el egy stoppert, és mérd le mennyi idő alatt olvasod el az első 10 oldalas részt! A következő körben tedd meg ugyanezt, de bizonyosodj meg róla, hogy minden harmadik oldal végén lecsekkolod a telefonod, hogy kaptál-e új üzenetet.

Utolsó lépésben pedig nézd meg, mennyi időt vesztettél a második körben, és magadban felidézve kíséreld meg kideríteni, melyik tíz oldalra emlékszel jobban. Az eredmények magukért fognak beszélni.



Hogyan szabadulj meg a multitaskingtól?

1. A legfontosabb, hogy csökkentsd a többfeladatosság elvi lehetőségét is. Amikor nem kell, egyszerűen tedd félre a telefonodat jó messzire! Tanulás közben húzd ki az internetet (hacsak nem a tanuláshoz kell), és kapcsold ki a háttérben játszódó filmet!

2. Kapcsolj ki minden értesítést a telefonodon, ami nem arra szolgál, hogy saját döntéseidre figyelmeztessen (pl. az ébresztőt vagy egy emlékeztetőt az indulásra nyugodtan hagyj bekapcsolva, de az összes chat appot offold ki)!

3. Ha nem vársz életbevágóan fontos hívást, akkor némítsd le telefonod, és tedd le az asztalra kijelzővel lefelé!

4. Persze, először azon fog járni az eszed, hogy mikor csekkold, kaptál-e valamit, de ez teljesen normális. Az agyad már hozzászokott a folyamatos impulzusokhoz, amiről most le kell szoktatnod. Ezért jelölj ki rövidebb fókusz-időtartamokat (pl. 15-20 perc kezdésnek), és közöttük 5 percig bátran szakítsd meg a koncentrációt.

5. Utóbbi tovább fejlesztésére jelölj ki minden tevékenységre dedikált időtartamot, amikor csak arra az egy dologra koncentrálsz. Lehet, úgy érzed, jó ötlet előadáson ülve unalmadban inkább a netet bújni, de hidd el, hogy sokkal kevésbé eredményes. Ha csak a tanárra figyelsz, kevesebbet kell tanulnod a vizsgára, és utána többet netezhetsz szabadon (nem pedig tanulás közben...).

Ha pedig úgy érzed, kihoznád a maximumot a kikapcsolódásból, és szeretnél jelen lenni szórakozás közben is, akkor keress egy izgalmas programot a FUNDER ingyenes válogatásából!  

Fun volt a posztunk? Akkor ne maradj le a többiről sem!
Add meg az e-mail címed, és heti egyszer elküldjük a FUNDER legjavát!

Ide küldjétek:
 
Programkereső



ápr


-->